Támogasson minket!

Tisztelt Hölgyem/ Uram!

A 08. sz. Z. Sebess József cserkészcsapat nevében mondhatom:

Hiszünk abban, hogy egy természetbarát, Istent, hazát és embertársat egyaránt tisztelő nemzedék nevelését hajtjuk végre lelkiismeretes munkával. Több, mint huszonöt éve törekszünk arra, hogy a fiatalok megtapasztalják a cserkészéletben rejtőző örömöket, a táborok szépségét, a túrák nehézségét, a cserkészet által szerzett barátság örök kötelékét.

2015-ben végre sikerült megvalósítani azt, amit már hosszú ideje vártunk. Létrehozhattuk a Cserkészpajtás Egyesületet, amely segítségünkre van abban, hogy pályázhassunk, a szülők, a tagok és a cserkészet iránt szimpatizálók adójának 3,5%-át arra érdemes dolgokba fektessük. Az eddigi felajánlásoknak hála sikerült eszközöket vásárolni és a csapat felszerelését a továbbiakban is bővíteni szeretnénk.
Ha ön is úgy érzi, hogy adója 3,5%-át egy mindenki számára nyitott, vagyoni és felekezeti helyzettől független, a szabadban végezhető nevelési módszereket hangsúlyozó szervezetnek ajánlod fel, akkor kérem töltse ki a 220- as nyomtatvány.

Felajánlásukat előre is köszönjünk, csapatunk 120 tagja örömmel fogadja!

Adataink:

Asociația CSERKÉSZPAJTÁS Egyesület
C.I.F: 33990656

Amennyiben támogatna minket, bankszámlaszámunk a következő:

RO28 RZBR 0000 0600 1742 1089
Raiffeisen Bank

TÁMOGATÁSÁT KÖSZÖNJÜK!!